Éva 2.0 Somogyi Réka selyemfestő színpompás képei és novellái kéz a kézben
járnak e gyönyörű kötetben. A novellák nem magyarázzák a képeket, és a
festmények nem illusztrációként szolgálnak. Szellemi kaland elmélyülni a
novellák különös, olykor transzcendens világában; s ugyanígy szellemi és
vizuális alámerítkezés a képek befogadása. Festészetem annak az eredeti világnak
a leképezése, ahol még nem vált ketté élet és halál, árnyék és fény, te meg én,
amikor tökéletes ölelésben várja az idők végét férfi és nő, isten és a
teremtmény. Gyönyörű, de magányos, az életemen átívelő mozdulatsor, ahol
huszonhét éve kicsi asztal fölé hajolva vázlatrajzokat készítek ezen elképzelés
helyreállítására, hogy a kezünkben legyen egy terv, amit már csak meg kell
valósítanunk. Mikor festek, kilátót építek önmagam fölé, a földön állva én sem
látok túl messzire, de a vonalakkal körülhatárolt és színekkel kitöltött
gondolati terek hosszú lépcsősorok, melyek talán önmagamhoz vezetnek. De csak
talán, mert ahova a festés visz, arról nekem sincs biztos tudomásom. Én még
azelőtt véget érek, hogy a kép elkészül, így én is már csak a nézője vagyok
saját művemnek. A festményeim bázisa a legmélyebb alapzatunk, a fájdalom, ahol
megadva magunkat, végre elképzelt teremtőnk után kiáltunk, hisz tudjuk, innen
nem jutunk tovább egyedül. Nála a megoldás és az oltalom. A képek azért ennyire
színesek, mert a fájdalomnak végtelen árnyalata van. Somogyi Réka