A tízéves gyermek Karinthy bölcs szemlélődéssel, érett humorral veszi tudomásul
a felnőttek, a tanárok, sőt a többiek hibáit, erényeit is. Szívvel-lélekkel él
az iskolában, az osztályban, s bár mulat mindenen, mégis nagyon komolyan,
halálosan komolyan veszi az egészet. Ez derül ki a naplójából, amely igazolja a
Tanár úr kéremnek, ennek az örökérvényű írásnak érzelmi keletkezését. Az osztály
a legfőbb jó, soha annyit nem lehet nevetni, soha annyira nem lehet félni, mint
ahogy azt az ember az osztályban tette. Az ember egy életen át nosztalgiával
gondol vissza a hajdani örömökre, szorongásokra. S hogy mennyire hiteles élmény
Karinthyé, bizonyítja az, hogy az emberek változnak, az iskolák, a diákok
cserélődnek, de ez az élmény a ma gyereke, felnőttje számára ugyanolyan friss
erővel hat, éppolyan aktuális, mintha mostanában történt volna meg, s éppen
vele.