A Hiúság Vására 1847. január és 1848. július között jelent meg először, havi
folytatásokban. Amikor Thackeray 1846 januárjában kiadójával megállapodott a
regény közlésére, a mű címe még ez volt: Regény hős nélkül. Toll- és
ceruzavázlatok az angol társadalomról. Ezzel a címmel az író nem volt
megelégedve, de csak hónapok múlva ? az éjszaka kellős közepén ? ötlött fel
benne a végleges cím. ?Kiugrottam az ágyból ? írja Thackeray ?, háromszor
körülszaladtam a szobámat, s közben ezt mondogattam: Hiúság Vására, Hiúság
Vására, Hiúság Vására!? A cím sokkal találóbb, mint az első volt: a regény
véglegesre érlelt formájában több és más lett, mint aminek indult: a ?toll- és
ceruzavázlatok? laza sorozatából szigorú fegyelemmel szerkesztett nagy
körkép-regény alakult, a humoros, szatirikus ábrázolás pedig az erkölcsi tanítás
eszköze lett. Szülőhazájában is, de még inkább külföldön az olvasók tudatában a
Hiúság Vására forr a legszorosabban Thackeray nevével. Első magyar fordítása már
1853-ban megjelent, azóta is állandó kedvence a magyar olvasók számos
nemzedékének ? talán, mert átérezzük a mű ?örök érvényű? mondanivalóját, amelyet
az író a regény záró bekezdésében így fogalmaz meg: ?Ó hiúságok hiúsága! Ki
boldog közülünk ezen a világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta,
ki van megelégedve???