Egyszer csak észreveszed, hogy kezd elhagyni a gyerekkorod. Távolodik tőled
szüleid arca, elmosódnak a közös emlékek, és a világ, amelyben minden tárgy
olyan fontos volt - egyszerűen megsemmisül. Akkor kapkodva keresgélsz, próbálod
összeszedni, ami még elérhető, a helyén van vagy egyáltalán létezik.
Gyerekkoromban mindig azt hallottam, a világot értelmünkkel kell felfogni, a
dolgokat eszünkkel és tapasztalatunkkal megérteni. Kamaszlényem úgy tiltakozott
ez ellen, hogy regényhősöket, valaha élt történelmi személyeket választott
magának ideálul, amíg ezek a hősök kiszorítottak az életemből mindenki, és
szinte újra kellett megszületnem, hogy a valóságos, élő emberek is elférjenek a
szívemben. Már tudom, hogy a kettő, a képzeletbeli és a valóságos ugyanaz.
Szüleink, a mások szülei, az ismerősök az elmúlt negyven-ötven évet, és azok is,
akik nem -, valamennyien hősök. Igazi hősök vagy igazi gonosztevők. Az ő életük
már befejezett tény, legenda és történelem és nemsokára a miénk is az lesz.
Vathy Zsuzsa