Mit csinál egy ember, ha huszonegy éves, a komolyság nyomokban sem fordul elő
lelkivilágában, és ilyen hihetetlen pénzösszeg birtokába jut váratlanul? Ezt
kérdezte önmagától Gorcsev. És önmaga nyomban felelt rá: Kiszáll Nizzában. Itt
először a kikötőben kódorog, és valami cimbora után néz, mert kutyának való a
gazdagság, ha nincs valaki, akivel közösen lehet elverni a pénzt. Ki legyen
azonban a kiválasztott? Körülnézett a kikötőben. A parton egy csomaghordó
külsejű egyén vonta magára a figyelmét. A csomaghordó külsejű egyén barna
zakókabátban és fekete fürdőnadrágban álldogált a kikötőmunkások
gyülekezőhelyén, ahol már minden várakozót elvittek valamerre dolgozni, csak őt
nem... ? Mondja! Maga dolgozni akar? ? Nem is vagyok naplopó! ? Ez baj, de
mindegy. Ha tetszik, dolgozzon. Mi szeretne maga lenni a legszívesebben? A
kérdezett végignézett magán, cingár lábain, komikus úszónadrágján és kerek
szélű, barna zakóján, azután vállat vont: ? Hogy lehet ilyet kérdezni? Titkár
szeretnék lenni. ? Kész szerencséje, hogy erre jöttem. Alkalmazom. Ön nálam
titkár. Fizetése havi kétezer frank. Hogy hívják? ? Vanek. ? Jó név. Tessék, itt
van egyhavi fizetése, háromezer frank. ? Azt mondta, kettő. ? Javítást adtam,
mert rövid idő alatt meglepő előmenetelt tanúsított. Tessék... ? Természetesen ?
mondta Vanek úr, miközben kissé idegesen, mint akit ostobaságokkal terhelnek,
szivarzsebébe gyűrte a pénzt ? tudnom kell, hogy mi a dolgom. ? Igen sok dolga
lesz. Hogy micsoda, azt nem tudom még. De nem is fontos. Ne féljen semmit,
megcsinálta a szerencséjét, öregem...