A második világháború a magyar társadalom jelentős részének tudatában ma is
nagyrészt 1944-45-öt jelenti, a front átvonulását, a bombázásokat, az erőszakot,
a deportálásokat, Budapest ostromát. Ennek megfelelően elsősorban a
hadtörténetre és a politikatörténetre összpontosító feldolgozások készültek az
időszakról. Az utolsó nyár című könyvében Ablonczy Balázs a hadi események mögé
tekint: azt kutatja, mi történt Magyarországon abban a három nyári hónapban,
amikor hirtelen felgyorsult a történelem kereke. Hogyan éltek az emberek a
hétköznapokban, hogyan vészelték át a bombázásokat, a kiürítéseket, mi módon
látták el magukat és családjukat. Miközben a szövetségesek partra szállnak
Normandiában és Provence-ban, kezükre jut Párizs és Róma, Varsó és Szlovákia
felkel a németek ellen, Románia pedig átáll, addig Magyarország lakosai vidékre
mennek, élelmiszerjegyeket pecsételtetnek, ásnak és főleg sokat gyalogolnak.
Hogyan élik meg ezt a három hónapot egészen addig, amikor 1944. augusztus végén
a szovjet csapatok elfoglalják az első magyarországi falut, a háromszéki
Sósmezőt? A német megszállással hatalomra jutott Sztójay-kormány és a körülötte
lévő politikusok, értelmiségiek hogyan képzelik el az ő országukat? Mit
terveznek és mi valósul meg ebből? És vajon dobáltak-e a szövetséges repülők
robbanó játékokat, engedelmeskedtek-e a lakók egy női légóparancsnoknak, és
mihez kezdtek a székelyek egy tevével? Ablonczy Balázs 1974-ben született
Budapesten. Történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója és a HUN REN
BTK Történettudományi Intézetének kutatója, a Horthy-kori osztály vezetője.
Szakterülete a huszadik század első felének magyar történelme. Családjával
Budapesten él. A Jaffa Kiadónál eddig hat kötete jelent meg, a legutóbbi: Száz
év múlva lejár? Újabb Trianon-legendák (2022).