Kuba: a salsa ritmusa, vakító napsütés, trópusi viharok, buja vegetáció és
mindezek mögött a terjeszkedő, mindent felfaló semmi. Ebben az édenkertnek
álcázott semmiben, a Castro-rendszer szürke és ínséges hétköznapjaiban küszködve
él Yocandra, egy irodalmi folyóirat főszerkesztője, aki arról álmodozik, hogy
világhírű író lesz. 1959-ben a Vezér épp egyik végeérhetetlen beszédét mondja,
mikor elkezdődnek Yocandra anyjának szülési fájdalmai, s maga Che Guevara terít
egy kubai zászlót a hasára. A kislány a kubai forradalom ígéretét és reményét
testesíti meg, de ahogy növekszik, az édenkertből a kétségbeesés földje lesz,
ahol a rendszer elvtelen vagy épp konokul elvhű kiszolgálóin kívül mindenki mást
már csak a túlélés, a mindennapi élelem megszerzése, vagy a menekülés izgat.
Yocandra és a barátai is menekülnek: álmokba, őrületbe, gúnyba, szexualitásba,
nimfomániába - vagy külföldre: Miamiba, Mexikóba, Spanyolországba, bárhová. Zoé
Valdés regénye a bosszúról szól: Yocandra bosszút áll azon a férfin, aki az
egykori fiatal lányt naponta megalázta, s az írónő bosszút áll a rendszeren,
amely tönkretette hazáját. És ugyanakkor a szeretet regénye: a hazája, Kuba
iránti szereteté, amelyben a semmi mögött mégiscsak ott van egy különös, szép
kultúra és mitológia, meg a salsa ritmusa, a buja vegetáció és a buja erotika...
Zoé Valdés 1959-ben született Havannában. Költő, regényíró és
filmforgatókönyvíró, de Kubában csak a versei jelenhettek meg. 1995-ben
emigrált, azóta Párizsban él. Kubában hivatalos fórumokon most mint pornográf
írót gyalázzák, Castro egyik beszédében rendszere három legfőbb ellensége közt
említette, s a könyveit illegálisan terjesztik. Első regénye, A Semmi Édenében
világszerte nagy sikert aratott, s ma már - számos könyvvel a háta mögött - ő a
legismertebb kortárs kubai író, s leginkább az ő neve fémjelzi azt az új
nemzedéket, amelynek reprezentánsai hátborzongató képet festenek a kubai
életről, végleg szertefoszlatva minden korábbi illúziót Castro rendszerével
kapcsolatban.