A huszadik századi lidérces kínai történelem három asszony sorsában elmesélve. A
Vadhattyúk memoár és családtörténet, háromnemzedéknyi nagycsalád históriája. A
szerző nagyanyja életének elbeszélésével kezdi, aki egy kínai hadúr ágyasa volt,
majd egy bölcs és türelmes mandzsu orvoshoz ment feleségül; anyja történetével
folytatja, aki a hívő kommunisták generációjához tartozott, s végigjárta a
lelkesedés, a gyötrődés, majd a meggyötretés és a végső kiábrándulás stációit.
Férjével, a hajlíthatatlan kommunistával ellentétben ő túléli azt a temérdek
iszonyatot, amit a kínai szocializmus és a kulturális forradalom még a pártelit
tagjai számára is tartogatott. Az író pedig fiatal leányként maga is
megtapasztalja, mit jelent vörösgárdistaként felvonulni Pekingben, mit bírálati
gyűlésen társainak céltáblája lenni, vagy mezítlábas doktor-ként falura menni...
Mao Ce-tungnak sikerült a valóságban túlszárnyalnia Orwell fantáziáját: az a
tömény borzalom, amit a kommunizmust a keleti despotizmussal ötvöző Mao a föld
lakosságának egynegyedére zúdított, páratlan a történelemben. A világ egyik
legrégebbi kultúrájának emlékeit majdnem teljesen megsemmisítette, a hatalmas
országot egyetlen összefüggő, sajátosan kínai lágerré alakította. Arról a
Kínáról, amely itt az olvasó elé tárul, még csak sejtelme sem lehetett senki
külföldinek, sem szorgalmas újságolvasónak, sem másnak, de talán még a
szakembernek is csak módjával. Chang könyve, mondhatni, hosszan elnyújtott
kiáltás, immár nem a mélységből, hanem a mélységről a vérrel festett írásjegyes,
Maót dicsőítő vörösgárdista-zsebkendőről, a gondolatellenőrzés legrafináltabb
formáiról, s nemkülönben arról, hogy embernek maradni és szeretni igenis
lehetséges a pokol legmélyebb bugyrában is!