Felvillanó képek, emlékek, történetek. Valóban így volt? Vagy családi
legendárium? Mostanában sokat álmodok. Homályosak a képek, nagy részük reggelre
szétfoszlik. Két-három éves lehettem. Érzem anyám ölelését. Karjában tartott, és
első önálló lakásuk ablakában állva integetünk. Álmaimban érzem, hogy remegett.
Apu integetett, egyenruhában volt.Ez 1942-43 telén történt. A pszichológia már
régóta foglalkozik azzal, hogy milyen életkorból maradnak emlékeink. Freud
szerint három-négyéves korunk előtt történt eseményeket képtelenek vagyunk
előhívni. Azonban 1987-ben az Emory Egyetem pszichológusa, Robyn Fivush és
munkatársai örökre eloszlatták ezt a tévhitet azzal, hogy bebizonyították, a két
és fél éves gyerekek hat hónapos korukból is fel tudnak idézni részleteket.
Bebizonyosodott, hogy azok az emlékek maradnak tartósak, melyek valamilyen
megrázó eseményhez kötődnek. Na, szóval, csak úgy sétálok Pesten, mert ráérek.
Néhány éve elhívott az egyik lányom és fiam, hogy mutassak meg nekik egy-két
érdekességet, azokat a helyeket, melyekhez emlék fűz. Teljesen
felvillanyozódtam, hogy érdekli őket. Tettünk egy nagy kört az Újlipótvárosban.
Szinte minden ház előtt megálltam, mert eszembe jutott valami vagy valaki.
Csillogott a szemük, én meg örültem. Aztán belevágtak mondandómba, mivel
sürgősen el kellett rohanniuk. Bevallom, csalódott voltam. Fél óra múlva
hazaértem, ott vigyorgott az összes gyerek, unoka, dédunoka: meglepi bulit
szerveztek a születésnapomra. Ezt a könyvet nekik írtam. Remélem, egyszer
elolvassák! Az album a számos színes és fekete fehér fotó mellett érdekességeket
és személyes emlékeket közöl a főváros egy kedves városrészéről.