Csongor öt felvonáson át keresi, kutatja Tündét, a földre leszállt, majd Mirigy,
a boszorkány miatt innen elmenekülni kényszerült tündérlányt, akibe szerelmes és
aki - valamikor - az övé lett. A boldogság keresése, kutatása adja a darab
alaptörténetét, de miközben Csongor - szinte metafizikai vágyaktól űzve bolyong
a földi tereken, találkozik az emberiség jelképi nagy figuráival, a királlyal,
kalmárral és a tudóssal is, akiknek sorsában az élet értelmét meghatározó
erőkkel is szembesül. A mű egyik középponti motívuma az Éj hatalmas monológja,
amely kozmikus távlatba helyezve értelmezi a földi, az emberi valóságot. A
filozófiai tartalom azonban rafinált ügyességgel keveredik nagyon is durva,
hétköznapi, szinte groteszk tényekkel, eseményekkel, figurákkal (Csongor és
Tünde kísérői, Balga és Ilma, a három ördögfi, Dimitri a boltos rác, és a buja
csábítás képviselője, Ledér, első helyen azonban az ősgonosz, Mirigy.) A színmű,
amely a drámai műfaj minden szabályát félreteszi, végül is hatalmas, romantikus
költői vízió, amely azonban minden inkább, csak nem éteri, elvont, testtelen
műalkotás: teli színei, ragyogó részletei, zsúfolt eseménymenete, realista
életképei, gazdag humora a leginkább komplex, összetett alkotások közé emeli.
Vörösmartynak sikerült olyan művet alkotnia, amely egyszerre népmesei
egyszerűségű és felépítésű, ugyanakkor az irodalmi alkotásokban még töredékesen
is alig fennmaradt magyar reneszánsz ragyogását és eleganciáját is képviseli, de
mindezt a romantika legkiérleltebb nyelvén, stílusában filozófiailag,
gondolatilag is végtelenül elmélyítve, szimbolikus sugárzásúvá téve.