A szabadkőművesség története A szabadkőművesség eredete, mint sok más, ősrégi
intézményé, annyira homályba van burkolva, annyira át meg át van szőve
mondákkal, hogy szinte lenyomozhatatlan. A szabadkőművesség eszméje mindenesetre
épp olyan régi, mint maga a kultúra. Ez bizonyításra sem szorul, miután a
szabadkőművességben az emberrel veleszületett magasztosabb törekvés nyert csupán
kifejezést. Bölcsője, éppúgy mint az emberiségé, és magáé a kultúráé,
mindenesetre Ázsia, tehát a Kelet -- onnan terjedt aztán Görögországba, melyek
misztériumaiban, és Rómába, melynek kőművesegyletei, vagy mondjuk, céheiben,
végül aztán Német és Angolországba, melynek középkori kőműves és
kőfaragóegyleteinél már határozottan föltaláljuk nyilvánulásának mai alakzatát.
Ez összeköttetés Kelet és Nyugat között nem lephet meg senkit, aki a
kulturhistóriában csak kevéssé jártas is. Hiszen tudjuk pl. hogy az építészetben
és a 6-12 századok közt csapatosan bolyongó ír barátok, a francia és
németországi kolostorok tanítói arabeszkjeik sajátszerű alakjaiban, és
iniciáléikban kétségtelenül elárulták, hogy összeköttetésben áll művészetük a
régi ázsiai remetékével. Mint Preytag mondja, az antiochiai aranyművesek és
ötvösök műhelyeiben észak vidékiek is igyekeztek elsajátítani a csinos
alakzatokat; alexandriai építészek meghívattak Olaszországba, és az athéni
iskolák tudósait még a 3. század közepéig is olyanoknak tartották, akik egyedül
bírják a tudás titkait, akiket épp ezért tömegesen látogattak tudni vágyó
frankok, angolszászok és normannok.