A zsidó sors és a zene ,,Ez a könyv minden bizonnyal nem született volna meg a
nélkül a varsói gettóbeli kisfiú nélkül, akinek a fényképe a szenvedés és az
együttérzés modern jelképévé vált. Ez a fiú talán a század egyik legnagyobb
zenésze lett volna, de nem volt joga az élethez. Neki ajánlom az elmúlt hét év
kutatómunkájának eredményét, ezt a könyvet, amelyet a zenének az emberi sorssal,
azon belül is ennek a különleges, a világ minden táján szétszórtan és
kisebbségben élő, újra és újra üldöztetésnek kitett népnek, a zsidóknak a
sorsával való kapcsolatáról írtam. A tavaly elhunyt belga zenetudós, Franc C.
Lemaire (1927-2021) könyve háromezer év kultúr- és társadalomtörténetét meséli
el a zsidó zene történetén és zeneszerzői sorsokon keresztül, tizennégy
tematikus fejezetben, érzékenyen elemzésekkel megvilágítva az adott korszakok
szellemiségét, eseményeit és hangulatát. Az első fejezetek a szoros értelemben
vett zsidó zenei világot: a bibliai, a szefárd és az askenázi hagyomány
dallamait, azok kabbalisztikus, haszid vagy jiddis változatait, valamint a
gregorián énekekkel és az itáliai reneszánsz polifonikus muzsikájával való
kapcsolatait mutatják be. A középkori keresztény teológia antijudaista
szövegeinek és kontextusának ezután következő vizsgálata révén a szerző rámutat,
hogy a nagyheti liturgia, a misztériumjátékokok, a reformáció kora után pedig a
passiók, az oratóriumok és a barokk kantáták milyen mértékben járultak hozzá a
zsidókkal szemben táplált ellenérzések fenntartásához vagy a megtért zsidók
kirekesztéséhez. A felvilágosodás, a zsidó asszimiláció és a nacionalizmus
időszakával foglalkozó fejezetek szerteágazó témái közül érdemes kiemelni a
Mendelssohn család felemelkedéséről és pusztulásáról írt részt, valamint Wagner
hírhedt antiszemita pamfletjének és operafiguráinak elemzését. Önálló fejezet
foglalkozik a Monarchia és főként Bécs sokszínű zenei életével, amelyben a
kettős identitás problémája, Mahler és Schönberg darabjainak és útkeresésének
elemzése mellett Goldmark Károly és Joachim József pályájáról is olvashatunk. A
XX. századi zsidó zenével foglalkozó fejezetek témái is rendkívül gazdagok: az
amerikai jiddis színház és a broadwayi musicalek világától az Auschwitz utáni
vallásos zene problémáján keresztül a kortárs zenéig ível az áttekintés,
amelyből nem maradhat ki a holokauszt pusztításának és következményeinek
számbavétele, de az sem, hogy miként próbálták felszámolni a jiddis kultúrát a
sztálini Szovjetunióban. A történeti fejezeteket, amely a palesztinai és izraeli
zenei élet elemzésével zárul, a 150 legjelentősebb zsidó zeneszerző és
zenetörténész életrajza egészíti ki Salamone Rossitól Steve Reichig, amely nem
csupán zenetörténeti függelék, hanem megvilágító erejű a zsidó identitás és a
zsidó zene sajátszerűségének tekintetében is. Utóbbi kapcsán Lemaire
megállapítja, hogy ,,az időben és térben sokfelé bolyongó zsidó zene a
kulturálisan sokszínű közeg külső hatásaival való telítődése ellenére is képes
volt megőrizni egyfajta rejtélyes egységességet.