II. József császár és idősebb Wesselényi első pillantásra ismerősök amint
kilépnek a história ködéből a művészet verőfényébe. Két egymástól teljesen
idegen világ csap össze személyükben, s mindegyik önmagában hordozza tragikumát.
A császár tragikuma az, hogy nagy eszméi nem valók a kornak, metsző értelme nem
törődik a szív, a tradíció, az anyanyelv, a szent szokások hatalmával,
boldogítani akarja népeit, de csak simára és szürkére nyesné, ezért jóakarata
társtalan és reménytelen marad. Összeomlása végül teljes, mert teljesen
öntudatos. Sorsára hagyom a világot - mondja gőggel, mikor haldoklik. De a
gőgben végtelen keserűség tengere hullámzik.