Tizenhárom Lehozza-e a nyárfarakétába szíjazott Bodri a gyógycsontot az űrből?
Hogy élnek a fanyárok a HONÚ-ban 3096-ban? Mi lesz Nagypityu sorsa, miután a
családja kivándorol a Csillagtúli Junijóba? Hogy élte túl Kispityu az
atomtámadást, de minek? Hogyan találkozik Kisnagypityu reinkarnálódó lelke
Dzsézivel? A macskák a világ urai? Egy halálos agyi érkatasztrófával vagy a
betűtésztával sújt le a sors keze? Végignézheti az ember jó vagy vacak színházi
előadásként a saját temetését? Milyen történeteket eszik egy rokokó állóóra?
Mitől reked be a hangja és ver össze-vissza a szíve egy öreg nőgyógyásznak
leletdiktálás közben? És miért kell minden pénteken táncolni menni? Bravúros
nyelven megírt kötetet tart kezében az olvasó. Szászi Zoltán tizenhárom
novellája a jelenünkben, a régmúltban és a távoli (de nem is olyan
kiszámíthatatlan) jövőben is játszódik, a történetek nagyon sokfélék, de valami
mégis összefogja őket: minden írás középpontjában a lélek áll. Az elfelejtett,
az éppen ébredő, az önmagával szembenéző, a szerető, az újjászülető, a búcsúzó,
az elröppenő, vagy épp egy állóórában rejtőző lélek. És ez teszi ezeket a
novellákat időtlenné és örök érvényűvé, szóljanak bár a régen elmúltról vagy a
soha be nem következőről. A félelmetes jövőképen, a bűnökön, boldogságokon,
halálokon és esendőségeken is átüt a humor, a történelmi tragédiákban, a
legfájdalmasabb helyzetekben is ott a költőiség, és a falak között, a város
felett, a levegőben történetek és dallamfoszlányok keringenek.