Ebben a mélyen szimbolikus tartalmú regényben Thomas Mann a német irodalom
klasszikus műfajának, a fejlődésregénynek hagyományait folytatja. Ennek
megfelelően a regény nem egyéb, mint az egyszerű és középszerű hős, Hans Castorp
belső fejlődésének rajza, aki a síkvidékről, az egészségesek világából
háromhetes látogatásra érkezett a svájci szanatóriumba, ám a Varázshegy halálos
bűvöletének áldozatul esve, hét évre a szanatórium lakója lett. Castorp
betegségélménye, életidegensége, passzivitása, kereső szellemének kalandjai,
álmodozásai, félénség mögé bújt gyermekesen szenvedélyes szerelme, a humanizmus
értelmén, lehetőségén való töprengés - ezek a regény fő témái. A háború előtti
Európa különböző ideológiái kelnek harcra a hős lelkéért: szinte enciklopédikus
teljességgel vonul fel minden olyan szellemi áramlat, amely megérintette a
századelő polgári értelmiségét. Hans Castorp testi egészségéért a különc
orvosok, lelke megnyeréséért Settembrini, a 19. századi idealista-realista
humanizmus képviselője és Naphta, a démonikus jezsuita küzdenek egymással. Ő
maga viszont két csodálatos alak bűvkörébe kerül - előbb beleszeret Madame
Chauchatba, a szeszélyes tatárszemű asszonyba, később lenyűgözi a jávai-holland
dúsgazdag kávékereskedő nagyszabású egyénisége. Castorp előtt a természet, a
művészet, a gondolkodás hatalmas tartományai bontakoznak ki. Végül visszatér az
életbe - talán meghalni: a kezdődő 1914-es világháború csatamezején vesz búcsút
tőle az író. A regény mondanivalója sokrétű. Olvasása elmélyült, filozófiai,
elméleti érdeklődést is feltételez, ezek birtokában lebilincselő mű.