Kávéfoltos levelekből, megsárgult, tépett szélű dokumentumokból, elrongyolódott
naplókból és felesleges tárgyak szagából próbálom összerakni ezt a történetet.
Mindent én gyűjtöttem a behívóparancstól a kitelepítési határozatig és az
egymásnak ellentmondó önéletrajzokig, a koronás ezüstkanáltól a tulipános
ládáig, a chanuka gyertyatartótól a vásári Krisztus-képig és a felfújható
Buddháig. Ahogy elnézem, jó mocskos kis történet lesz, tele vicsorral és könnyes
röhögéssel, szerelemmel, gyilkossággal, barátsággal és árulással, fordulatokkal
és közhelyekkel. Akár egy szappanopera. Vagy mint a történelmünk. De, azt
gondoltam, valakinek el kell mesélnie, hátha az igazság helyett mondogatott és a
valóság helyett megélt történetek összeillesztve valósággá válnak. A könyv egyik
hőse én vagyok. Hogy melyik, azt egyelőre nem árulom el. Nagyjából mindegy is.
Ne reménykedj, nem fogsz rájönni. Egyes szám harmadik személyben írok magamról,
kellő távolságtartással és öngúnnyal, ahogy ilyen esetben elvárható, azontúl
persze mély együttérzéssel és önámítással, helyenként önimádattal, ahogy
magunkkal bánni szoktunk.