A szecesszió egyik legjelesebb világirodalmi alakjának, Oscar Wilde-nak
történetei a szépségbe rejtett fájdalom hangján mesélnek önzésről és
önhittségről, gőgről és érzéketlenségről, majd áradó érzelmekről, bűnbánatról és
önfeláldozásról. A viktoriánus kori Anglia legellentmondásosabb alkotóinak
egyike Wilde, akinek gyors és fényes sikerben, majd végzetszerű bukásban és
nyomorban egyaránt része volt. A pályája kezdetén született, majd csakhamar
gyűjteményekbe foglalt meséi hozták el népszerűségét, amelyet később hírhedt
regényének, a Dorian Gray képmásának botránya tépázott meg. A Boldog Herceg és A
gránátalmák háza című mesegyűjtemény történeteit közreadó kötetben azonban a
Dorian Gray-i fölényen és örömvágyon részvét és együttérzés lesz úrrá. Az élet
bugyrait megjáró szépségimádók, Az ifjú király és A csillagfiú elbeszélése vagy
az emberi szenvedést enyhíteni vágyó, érző lelkű szobor, A boldog herceg
története a szecessziós szépségkultuszt öltöztetik ma is eleven varázsú mesei
köntösbe, fiatalok és idősebbek gyönyörűségére és okulására.