Simon Márton harmadik kötetének költészete egyenes beszéd, kitérőkkel. Egy olyan
belső monológ felvétele, amelyből az ébrenlét cenzorai még nem vágták ki a
mindennapokat folytonos ostrom alatt tartó irracionalitást. Néha nehéz
különbséget tenni élők és holtak között: van, aki távozik, és van, aki
visszajár. Az emberi beszédet meg-megrepesztik a természet és a technológia
szívhangjai. Belebotlunk egy papírpohárba, és mire felnézünk, a versmondatba már
besétált egy őz. Vagy egy róka, amelyben a legtöbb hagyományos kultúra szerint
soha nem lehet megbízni. Simon Márton versei azonban egy olyan világról szólnak,
ahol lehet, hogy már csak a rókákban bízhatunk.