Az öngyilkosság szociológiája Az öngyilkosság hazánkban évszázada komoly gondot
jelent. A 20. század közepétől folyamatosan az elsők között szerepelt a
magyarság a szomorú világranglistán. 1988-tól csökkenés jelentkezett, mely
folyamatosnak bizonyult, s mára az öngyilkossági ráta a régi értékek több mint
felére csökkent. Heves vita alakult ki a szakmában a csökkenés lehetséges
okáról. Az öngyilkosság mögött csaknem minden esetben pszichiátriai problémát
feltételező pszichiáterek meggyőződése szerint a csökkenés mögött a jócskán
megemelkedett depresszió elleni szerek növekvő mértékű fogyasztása áll, ami
ellen számos ellenérv hozható fel. A szakemberek jelentős része komplexebben
látja a kérdést, hangsúlyozva, hogy számos öngyilkossági krízis oka nem
gyógyítható pusztán pasztillákkal. A kultúrtörténeti, szociológiai vizsgálatok
nagy száma bizonyítja ugyanis, hogy az önpusztítás hátterében számos társadalmi,
pszichoszociális ok, rögzült tradíció, alig ismert külső hatások sora áll.
Ismeretük nélkül a prevenció aligha lehet hatékony és komplex. A kötet szerzői ?
többek között ? a gyógyszeres prevenció hatékonyságának problémáit; a
társadalompolitikai beavatkozások módszertani kérdéseit, a jeles napok, valamint
a vallás és az öngyilkosság-gyakoriság összefüggéseit vizsgálják. Szó kerül az
önsértő magatartások és a kisebbségek kapcsolatára, az öngyilkosság etnográfiai
vonatkozásaira, és egyedi témaként szerepel az öngyilkosságok és a meteorológiai
jelenségek lehetséges összefüggése is. Prof. Dr. Zonda Tamás