Ottlik Géza nem szeret írásairól beszélni. Egyszer azt mondta Hornyik Miklósnak
egy interjúban: Az író ne beszéljen, ne magyarázza a művét, mert az körülbelül
olyasmi, mintha viccet magyaráz. Mégis, valahányszor sikerült szóra bírni,
mindig a műveiről szól, arról az írói magatartásról, szemléletről, amely nála
azonos a művel. Ugyanebben a Hornyik Miklós-interjúban olvashatjuk a
Drugeth-legenda ürügyén: ...amit én a gyerekkor boldogságának tartok, az nem a
játék. A világ a létezés. A hosszú, unalmas délutánok - (ugye?). De ez hosszú
téma - az unalom boldogsága. A játék méltósága - ami már -felnőtt- dolog a
gyerekben is - talán az, hogy minden játék lényegében, vagyis szabályaiban,
előírásaiban, szerkezetében: szellemi konstrukciója az embernek, tehát valami,
amiben anyagi kötöttségünk fölé emeljük magunkat. Szabályaival,
-jogszokásaival-, szigorával, előírásaival minden játék fenntartás nélkül
tisztaságra törekszik - sportszerűségre, korrektségre, sőt erkölcsi kényességre.