?Én tényleg az utcáról jöttem, hajléktalan, csóró cigány voltam.
Nyomornegyedekben, panziókban, lepukkant hotelekben laktam. Egy szoba
folyóvízzel és mosdóval, számomra maga volt a mennyország?? Al Pacino több mint
huszonöt éve folytat mély és őszinte beszélgetéseket barátjával,az ismert
újságíróval és bestseller-szerzővel, Lawrence Grobellel. Most első alkalommal
jelenik meg a színész és az író között lezajlott beszélgetések, amelyek
beavatják az olvasót korunk egyik legnépszerűbb és legzárkózottabb színészének
életébe. Pacino kilencedmagával nőtt fel egy háromszobás bronxi lakásban. Erre
az időszakra úgy emlékszik vissza, mint ?egy New York-i Huckleberry Finn?
gyerekkorára. A nagyszülei és az édesanyja felügyelete alatt,de a valóságban az
?utcán nevelkedett?Barátaival csavargott,ivott,balhézott. Már az iskolában
kiderült, hogy igazi színész tehetség, meggyőző alakításokkal verte át tanárait.
Ahhoz,hogy betudja fejezni az Előadó-művészképző Iskolát, minden munkát el
kellett vállalnia: a kifutó fiútól keresztül,eladó,ellenőr,újságárus stb.
Iskolatársai a ?Marlon? becenevet ragasztották rá Marlon Brando után. Pacinónak
akkor még fogalma sem volt arról, kicsoda Marlon Brando. Amikor Charles
Laughton, a híres színésztanár életében először látta a tizenkilenc éves Alt,
amint egy bérkaszárnya lépcsőjén üldögélt, azt mondta neki: ?Belőled nagy sztár
lesz.? Ezzel vette kezdetét egy legendás, életre szóló barátság Pacino és
Laughton között, amely évekig tartotta a lelket a fiatalabb színészben, amikor
időnként azt sem tudta, mikor eszik legközelebb. Huszonhat évesen kapta az első,
keresettel járó színészi megbízatását. Kevés olyan téma van, amelyet Grobel és
Pacino nem érint. A színész beszámol arról az időszakról, amikor hajnalig
jazzklubokban zongorázott, utána pedig egész nap a Madárijesztő forgatási
helyszínén dolgozott; amikor az Oscar-díjkiosztó gálán úgy nyelte a
nyugtatótablettákat, mint a cukrot; vagy amikor hirtelen ráébredt, hogy az élete
csupán ivásból és munkából áll?