Két kisregény A szem (1930) Nabokov kevésbé ismert művei közé tartozik,
ugyanakkor az irodalomtörténet állandó hivatkozási pontja, mint az első remekmű,
mely a megbízhatatlan narrátor témáját járja körül. A jómódú orosz emigránsok
körében játszódó kisregény főszereplője, Szmurov egyre-másra váltogatja
identitását: bolsevik vagy fehérgárdista, reménytelenül epedő szerelmes vagy
homoszexuális, sőt éppenséggel öngyilkos - mindig az, aminek mások látják, akik
maguk is sorban ugyanolyan furcsa, tükörszerű helyzetbe kerülnek, mint az övé. A
szem a nabokovi életmű egyik fő motívumát: az emberi személyiség eredendő
titokzatosságát ragyogtatja fel. A bűvölő-t (1939) Párizsban írta Nabokov, ez
volt az utolsó orosz nyelven alkotott műve, az ős-Lolita, azaz a későbbi nagy
regény első kis lüktetése. Egy pedofil férfi beleszeret egy serdületlen
kislányba, s hogy a közelébe juthasson, elveszi az anyját feleségül. A feleség
meghal, a férfi magával viszi a lányt egy utazásra. A bűvölő sejti, talán tudja
is, hogy őrült, és soha nem biztos abban, nem vált-e mások számára is
nyilvánvalóvá az őrültsége, de a bizonytalanságban is igyekszik tiszteletben
tartani a normális magatartás szabályait. A kislány iránt tiszta, atyai
érzelmeket is érez, de minduntalan felülkerekedik beteg énje; ráadásul e
kettősségnek még tudatában is van. A látás kifinomultságának, az azonosulás és
távolságtartás borotvaél-táncának, a komolyság és az irónia számtalan
egybemosódó árnyalatának köszönhetően A bűvölő áttetszően bonyolult, mint az
ékkövek, amelyeket az aberrált ékszerész napközben csiszolgat.