Ha visszatérünk a történelem előtti időkbe, akkor megállapítjuk, hogy abban az
időben mindig voltak olyan kiváló személyiségek, akik meghatározó impulzusokat
bocsátottak ki az emberi civilizáció fejlődése érdekében. Az ókorban
misztériumiskolákban tevékenykedtek, majd később az emberek közé keveredtek; ám
először az újkor utolsó időszakában fejlődött ki az ember tudata annyira, hogy
lehetőség nyílt a misztériumok megnyilvánulására. Ezeket a személyiségeket
beavatottaknak, iniciátoroknak nevezték. Beavatásuk azonban nem abból állt, hogy
hozzájuthattak a titokzatos ismeretek egész sorához, hanem abban, hogy életük
folyamán megtanulták átlépni a küszöböt nemcsak a halál pillanatában, hanem
ébrenléti állapotukban is. Megtanultak belépni az e világ mögötti térbe, a
túlvilágba, ezért beavatottakká váltak. Megtanulták félretenni saját Énjüket,
önmaguk sajátos túlélését, és a küszöb őrét kikerülve keresztülhaladni nemlétünk
világába, hogy innen, a szellemi területekről impulzusokat hozzanak a magasabb
hierarchiáktól, melyek az emberiség fejlődésére szolgáltak. Ám a túlvilágba való
belépéssel, a beavatással semmi sem ér véget; minden újra kezdődik. A latin
initium a kezdetet jelenti, és a felszentelteket joggal nevezik iniciátoroknak,
a felszentelést pedig beavatásnak. A túlvilágban, a szellemi világban semmi sem
olyan, mint az érzékek világában. E világból szerzett tapasztalatainkat a másik
világban nem lehet érvényre juttatni. Minden lépést újra meg kell tanulnunk. A
felkészületlenre különféle csábítások és veszélyek leselkednek. * Hadd legyen ez
a könyv a magyar olvasók számára is egyfajta vezérfonal a magasabb világok
megismerése felé vezető úton és tulajdon lelkük fejlődésében.