Egy kozmetikus tükre Pályakezdő kozmetikusként kerültem a fővárosba. A budapesti
pörgés, a világ elvárásai és a nők közötti létben botorkáltam. A vendégeim
mindent elmeséltek, én pedig minden alkalommal magamra öltöttem a végzettség
nélküli terapeuta szerepét, hogy egy olyan helyet biztosítsak számukra, ahol
önmaguk lehetnek. Egymás bizalmasai lettünk, de a nekik való megfelelés
kényszere rövid időn belül átvette az irányítást. Örökös álarcok, meghasonulások
jellemezték a hétköznapokat. Az évek alatt szerzett tapasztalataim során
ráébredtem: az érzéseinkről beszélni nem szégyen, a sírás nem gyengeség, a
bizalom ajándék, másokat húsba vágóan kritizálni felelősség. A számos
történetből levont konzekvenciáknak köszönhetően rengeteget tanultam magamról és
másokról a szolgáltató szektor falain belül.