Kánaánhoz közelebb Nem lehet nagyobb kincse egy költőnek, mint a függetlenség.
És ez már azonnal kiderül Bödecs László kötetének nyitóverséből: Állat leszek az
erdőszélen, / vöröslik, majd kiszakad belőlem a város, / de nem félek már,
szelíd vagyok és magányos. A szelídséggel és határozottsággal társuló
függetlenség a kitalált világok és a valóságos helyek közös metszetében,
feszültségterében hallatja hangját. Ebben a feszültségtérben kell felnőnie és
otthonra lelnie a szelíd és határozott hang gazdájának. Mindenféle érzelmi
veszteségek ellenére és árán. Még akkor is, ha a lírai fejlődésregény terében
nem ritkán a hatalomgyakorlás és a pusztítás jelöli ki a határokat és a
közlekedési irányokat. Átértelmeződnek itt (talán Rilke nyomán? talán Térey
bátorításával?) a győzelem, a dicsőség és a kitartás fogalmai, eszméi.
Jutalomképpen a végső rend kitartó csöndje szerveződik térré, ahol Pilátus
átváltozik Krisztussá, és felhőtenyerével esőt bocsát a szikkadt, éhes földre.
Bödecs hisz az álmok, a mítoszok magyarázó erejében, hogy azok segíthetnek a
világ újrafelmérésében. És ehhez olyan nyelvet teremt, amellyel még azt a
pofátlanságot is elkövetheti, hogy az egyik verse második sorát a nagyon kényes
hangzású, ugyanakkor archaikus poétikai rétegekből kiemelt midőn szóval kezdi.
Mondom, független költő. Bazsányi Sándor