Sorsok és horizontok Miért kell újabb kötetet kiadni, nem tudunk, nem beszélünk
róla eleget? Jeles évfordulók idején gyakran halljuk a már-már vádnak tetsző
kérdést. Így vagyunk 1956-tal is ? pedig tudjuk, a forradalom és szabadságharc
valós történeti kutatása az eltelt hatvanöt év első felében szinte teljesen
lehetetlen volt. Az elmúlt harminc év megnyitotta a kapukat, és számos kérdést
tisztázott. A helyzet sajátosságai folytán a tudományos kutatásnak természetesen
harcolnia kellett az ?ellenforradalmi? narratívának kizárólagosságot teremtő
(korábbi) hatalom hazugságaival és vádjaival, és részben ennek ellenhatásaként
kialakult, a hallgatásra kényszerítésből fakadó félinformációkkal, hiedelmekkel
és pontatlanságokkal. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy 1956 a ?helyén
lenne? ? habár kétségtelen, hogy a hivatalos diskurzus szinte kivétel nélkül a
kommunista diktatúra elleni forradalomként és az idegen elnyomás elleni
szabadságharcként tartja nyilván az eseménysort. Meddig tart 1956 ? és meddig
eleven az emlékezet? A kommunista hatalom elengedhetetlennek tartotta, hogy azon
néhány nap ? történelmi értelemben véve csupán pillanat ? a családokban és
közösségekben való továbbhagyományozását megakadályozza. 1956 ugyanis közösségi
szinten évtizedekig nem volt elbeszélhető. A rendszerváltás utáni, sokszor
lehangoló viták szintén nem segítettek abban, hogy a magyar társadalom újra
sajátjának, saját múltjának érezze azt a két hetet. Kötetünk a maga szerény
eszközeivel ebben is próbál segíteni. Szerzőink egytől egyig azon élők és sajnos
egyre nagyobb számban már eltávozottak emléke előtt kívánnak tisztelegni, akik
azt a hatvanöt évvel ezelőtti két hetet a nemzet közös emlékezetének egyik
legfontosabb sarokpontjává tették.