Hiány és létteljesség - Fejezetek a magyar filozófia történetéből A magyar
filozófiatörténet tematikus vonulatában az emberi lét teljességére és az ezzel
koherensen összefüggő hiány kérdésköreire vonatkozó kérdésfeltevéseket és a
lehetséges válaszokat értelmezi a szerző különböző szövegek hermeneutikai
elemzésével és összehasonlító analízisével. Az európai filozófiai tradícióban e
problémakörök az egyes domináns filozófiákban tematizálódtak Arisztotelésztől
Sartre-ig. A filozófiai diskurzusok univerzalitás-igényében jelenlévő két
kulcsfogalom mintegy vezérfonalként vezetett egyrészt a filozófiai rendszerek
konstruálásához, másrészt a nem rendszerben gondolkodó bölcselőknél, például az
egzisztencia-filozófiákban is, jelentős pozíciót foglalt és foglal el ma is a
magyar bölcselet jeles alakjainak koncepciójában. A két részből álló könyvben a
szerző az Abszolútum-központú koncepciókban (Böhm Károly, Varga Béla, Makkai
Sándor, Brandenstein Béla), és a nem rendszerben gondolkodók elgondolásaiban
(Révay József, Hamvas Béla, Király V. István) értelmezi a hiány és a
létteljesség kapcsolódásait. A tematikus megközelítés újszerűsége mellett a
szerző a hagyományos filozófiatörténet-írás metodikáját ötvözi a
hermeneutikai-komparatív módszerrel.