A fantázia mesterei a XIX-XX. századi olasz irodalomban Collóditól Calvinóig A
FANTÁZIA a megismerés egyik lehetséges útja. A bizonyos történeti gyökerekkel,
kanonizáltnak tekinthető tematikával, jellegzetes retorikai eljárásokkal
rendelkező fantasztikus elbeszélést Todorov alapvető műve, a Bevezetés a
fantasztikus irodalomba megjelenése után az olasz irodalomtörténet-írás fokozott
érdeklődéssel figyelte. A fantasztikus szó más jelentéssel bír a francia és az
olasz irodalmi nyelvhasználatban. A franciában elsősorban a rémisztő hatást
keltő elbeszéléseket hívják fantasztikus elbeszélésnek, melyek emocionális
olvasói viszonyulást feltételeznek. Az olasz szóhasználatban a fantázia és a
fantasztikus terminus egy másféle logika elfogadását feltételezi: a képzelet
szabad szárnyalását, az új és új olvasmányélmény kínálta csodát, meglepetést
jelenti. A fantáziairodalom nem azonos a természetfölöttiről szóló irodalommal,
hanem Italo Calvino szavaival a nyelvi kifejezés és az érzéki tapasztalat
közötti különbségről, a képi fantázia megfoghatatlanságáról szól. Az író műve
létrehozásakor valójában három világ alkotóelemeiből építkezik: saját
képzeletvilága végtelenjét és a megtapasztalható életanyag végtelenjét egyesíti
az írás nyelvi lehetőségének végtelenjével. Lukácsi Margit könyve ezt a
képzeletbeli univerzumot mutatja be a milánói Scapigliatura irodalmától és
Collodi Pinocchiójától kezdve Savinio metafizikus és szürrealisztikus prózáján,
Bontempelli mágikus realizmusán, Buzzati fantasztikus tér-idő szemléletén,
Landolfi nyelvi fantasztikumán át egészen Calvino kombinatorikus képalkotáson
alapuló fantasztikumáig. LUKÁCSI Margit a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Olasz
Tanszékének tanára, italianista, műfordító. Érdeklődési területe a kortárs olasz
irodalom fordítása, irodalom és képzőművészet kapcsolata