Bő tucat novellát takar a Bagolyvár, ez a szellemi ?udvar?, melyben egyszerre
van jelen a hagyománytisztelet, a múltidézés, a magántörténelem és az írói
elődök meg- és felidézése. Az elsőkötetes Réti Atilla nem tesz mást, csupán
mesél. Mesél el- és letűnt dolgokról, eseményekről, tragédiákról, családi
drámákról, melyek itt, Kelet-Közép-Európában estek és esnek meg velünk,
esendőkkel, ősökkel, felmenőkkel, térben Erdélytől Mosonmagyaróvárig,
Lengyelországtól Csallóközig, időben pedig a Monarchiától egészen napjainkig,
nagyobb látleletben az ókori bölcsektől a jelenig, e kusza és sajátos, szintén
kelet-közép-európai, rendszerváltozásunkig. Vagy módszerváltozásunkig? Fikció és
valóság, történetek és vallomások, családi legendáriumok és udvari pletykák:
Bagolyvár kicsit (vagy nem kicsit) a miénk is, hiszen a történetek
allegorizálnak, a történetek kitekintenek? és összefüggenek és panorámaképpé
rendeződnek. És tudjuk, történelem nincs, csak történetek vannak. Réti Atilla
történeteit érdemes olvasni. Érdekes olvasni. Ezt bizonyítja a tucatnyi
megjelenés rangos lapokban, novellapályázatok első helye (a mű benn a kötetben),
és a megírt-megélt-megidézett múlt egyedi interpretálásnak nyelvi igényessége. A
kötet ékes bizonyítéka a műfaji megújulásnak: tárcára (tárczára) már- és
mégpedig szükségünk van!