Ó, Istenem! Ez a mi szerelmünk egy vétkes, piszkos, de csodálatos szenvedély,
mely ha magával ragad, a mélységből is a magasba repít - sóhajtotta Thina, mire
Jorgosz vadul magához ölelte, és könnyes szemét testvére arcához szorította.
Némán és hangtalanul sírtak, könnyeik összefolytak, majd az ajkuk fájdalmas, de
édes csókban forrt össze. Jorgosz és Thina fogták egymás kezét, és az ég felé
emelték arcukat. Ebben a pillanatban könnyebbült meg mindkettőjük lelke.
Felszabadult az iszonyú és nyomasztó teher alól...