Meddig él velünk a kommunista diktatúra? És mit kezdjünk vele, ha már nem tudjuk
elfelejteni? így fogalmazhatók meg röviden Kukorelly Endre Rom című könyvének
alapkérdései. Pontosabb volna egyes szám első személyben kérdezni, hiszen a
könyv mindvégig így és innen beszél a közös történetünkről: már ezzel elhárítva
a hamis közösségiség mítoszait és nyomasztó beszédmódjait. Ironikusan,
önironikusan rákérdezni arra, amiről ma a térség legszívesebben elfelejtkezne,
illetve kínzóan ostoba önigazoló történeteket gyárt. Kukorelly kikezdi ezt a
fárasztó, önigazoló retorikát, ám a könyv beszélője nem vonja ki önmagát ebből a
múltból, azaz nem áltatja az olvasót, hogy ő kívülálló lenne, aki már és akkor
is átlátott a szitán. Nem, csak éppen megőrizte ízlését és humorát, ami talán
elég ahhoz, hogy hitelesen beszélhessen az ízléstelenség és kedélytelenség
világáról. Kukorelly a kilencvenes évek óta folyamatosan írja, újraírja e
könyvét, egészen napjainkig. Mert nem csak a múlt, hanem annak feldolgozása is
lezárhatatlan. Éles, önkínzóan mulatságos és kellemetlen könyv a Rom, mert
rendre olyasmit érint meg, amit letakarnánk múltunkból. Mészáros Sándor
irodalomkritikus