Hosszú és széles a nők országútja, szokta mondogatni Miguel, a tehetős és jóképű
spanyol férfi, és nem a levegőbe beszélt. Végigjárta ezt az utat oda és vissza,
s csak ő tudja, hogy nem pusztán szoknyavadász hajlandóságai hajtják, hanem egy
csalódás, egy ifjúkorában megélt szörnyű nap máig kísértő emléke. Elment tőle
valaki, őt próbálja hol elfelejteni, hol felidézni a meghódított asszonyok
segítségével, őt keresi két hosszú évtizeden át, a fiatalkori szerelmet, aki ott
is van az életében és nincs is. De reméli, sőt sejti is, hogy egyszer visszajön,
és ugyanakkor fél is tőle. Fél, mert az egykori lány gyakran megjelenik neki,
először csak éjszaka, az álmaiban, majd később fényes nappal is, és mind
kísértetiesebb, misztikusabb körülmények között, amiben egyre fontosabb szerepet
játszik a családi örökség, egy régi nyakék, egy többszörösen elrabolt, különös
ékszer. Miguel tévelyeg a szépasszonyok szoknyája és a nyakék körül, már nem
akar mást, csak megállapodni végre, találni egy társat, majdnem mindegy, hogy
kit, félvilági nőt, szajhát, tiszta szívű fiatal lányt. De a nyakék szava
erősebb, a férfi érzékeli már, hogy az ékszer különleges, természetfeletti
tulajdonságokkal van felruházva, nem képes ellene tenni semmit, végig kell
járnia az utat, amelyen ott lebeg annak a régi, fiatalkori szerelemnek az árnya
is. Vagy nemcsak az árnya? Vajon találkoznak-e még testi valójukban is, segít-e
nekik az ősi ékszer? A választ csak a Spanyol Nyakék tudja, és a regény végén az
olvasó.