Előszó Nehezen tudnám megmondani, hogyan került egymás mellé ez az öt női
arckép. Edith Stein alakjára figyeltem fel a legrégebben, vagy másfél évtizede a
Vigilia egy apróbetűs megemlékezését olvasva. 1972 elején, keresztsége 50.
évfordulóján két részes megemlékezést tartottam róla a Vatikáni Rádióban. Ennek
az első próbálkozásnak hangjai - szerencsére - elszálltak. Később láttam csak,
mennyivel többet és lényegesebbet kellett volna róla mondanom. A 60-as évek
elején kerültek kezembe Birnbauer Mária, Erzsébet nővér személyes feljegyzései.
Meglehetősen elvontaknak találtam, de hatásuk alól nem tudtam, magam kivonni.
Lassan-lassan minden hozzáférhető írását elolvastam. Most sem állítom, hogy jól
ismerem, de meggyőződésem, hogy van mondanivalója a mi nemzedékünk számára.
Salkaházi Sárára Vadász Ferenc hívta fel a figyelmemet a Legenda nélkül, Száz
partizán és ellenálló története című könyvében. Elolvastam a Karolina,
negyvennyolc szeptember című regényét is, aztán megkíséreltem, hogy összeszedjem
Sára testvér hányódó írásait. Madeleine Delbrél alakjára elszórt jelzések
követése során találtam. Amikor jobban belemélyedtem gondolatvilágába,
megértettem a francia haladó szellemű katolikusok egyöntetű lelkesedését.
Madeleine valóban korunk egyik legkiemelkedőbb Ť hétköznapi misztikusa ť.
Elisabeth Setonnal csak az 1975-ös szentévben találkoztam. Elsősorban
egyszerűségével bűvölt el, csak jóval később tudatosult bennem, hogy az
északamerikai katolikus egyház egyik legkiválóbb egyéniségével hozott össze a
jószerencsém. A lehetőségek szerint helyszíni szemlét is tartottam. Legkönnyebb
volt a pesti színtér felidézése, hiszen az Üllői úton és környékén koptattam
legtöbbet az aszfaltot. A mecsektövi Pécset egy iskolai nagykiránduláson
fedeztem fel, másfél évtized múlva pedig debreceni diáklányaimmal töltöttem
néhány napot ebben a tündér-városban. A Párizs melletti Ivry nevét mindenkinek
meg kell tanulnia, aki a metróval akar közlekedni a francia fővárosban. Többször
megfordultam ezen az állomáson, de akkor még nem tudtam, hogy valami köze van a
modern misztikához-1977 nyarán eljutottam az észako.merikai Baltimore-ba is.
Elisabeth Seton első családi iskoláját eredeti állapotában őrzik, és a
helybéliek készségesen adnak meg minden szükséges felvilágosítást. Az amerikaiak
elképesztő hűséggel tisztelik hagyományaikat. A Se-ton-ház közelében épült kis
templom homlokfalán pl. most is üresen ásítanak a szobroknak készült mélyedések:
maradjon minden úgy, mint Seton anya életében! Legutóbbi utam Edith Stein
életének két utolsó állomását: Kölnt és Echtet kötötte össze. A kölni kármel a
háborúban bombatámadás áldozata lett, így a jelenlegi épület már csak
szellemében és rendkívüli szeretettel gondozott archívumában őrzi a filozófus
vértanú emlékét. Az echti kármelt is modernizálták, Edith cellájában is lakik
valaki, - mégis, ott legalább a helyszín változatlanul megmaradt: az utca házai
közé sorakozó épület, a hatalmas kert és benne a temető. Egy magyar nővér pedig,
aki még a negyvenes évek elején lépett az echti kármelbe és így közelebbről
ismerte Edithet, felbecsülhetetlenül értékes adatokkal és magyarázatokkal
szolgált. Köszönetet mondok mindazoknak, akik segítettek a forrásmunkák
felkutatásában, akik készséggel válaszoltak kérdéseimre, vagy maguk is anyagot
gyűjtöttek szemtanúk kikérdezésével. Köszönöm a közvetlen munkatársak, nagylelkű
barátok szellemi, lelki és anyagi segítségét. Ők ennek az összeállításnak
társszerzői. Róma, 1978. Kisboldogasszony napján.