Ha feltesszük a kérdést, hogy történelmünkben kiket számítunk a nagy uralkodók
közé, akkor sokan csak azokra gondolnak, akik háborúkat viseltek, és nagy
csatákat nyertek. Ilyen megközelítésben többnyire kevés szó esik azokról, akik a
béke áldásait hozták el nemzetük számára, vagy háborús helyzetben a békét
keresték. Ez a szemlélet azonban téves. A politikai felelősséget vállalók
elsődleges feladata ugyanis a nyugodt emberi élet lehetőségének biztosítása és
az országok közötti béke megőrzése. A nemzeten belüli és a nemzetek közötti
feszültségek enyhítése legalább ennyire fontos, amihez néha nagyon sok türelemre
és egymás megértésére van szükség. Jótékony hatásait látva azonban nem lehet
kétséges, hogy mindez megéri a rengeteg fáradozást. Károly császár és király
olyan történelmi pillanatban vállalta küldetését, amikor a háborúskodás és a
túlhajtott nacionalizmus jellemezte a népek életét. Ő mégis más utat választott,
a béke és a kiengesztelődés útját. Ezek az eszményi célok vezérelték minden
cselekedetét uralkodása alatt és egész életében. Isten előtti felelősséget
vállalt azokért az emberekért, akiknek felkent uralkodója volt. Felületesen
szemlélve életét úgy tűnhet, hogy fáradozásaival kevés sikert aratott. Mégis
hiteles példakép lett azok számára, akik felelősen gyakorolják politikai
hivatásukat. Ha Közép-Európa XX. századi megpróbáltatásaira gondolunk, akkor ma
végre elmondhatjuk, hogy jó úton járunk. Károly eszményei közé tartozott az
egymással megbékélő európai nemzetek összefogása és alkotóerejük békés
kibontakoztatása. Ezért fontos, hogy boldoggáavatására éppen 2004-ben, az
Európai Unió bővítésének évében, emlékének, Magyarország csatlakozását követően
kerülhet sor.