Móricz Zsigmond életművének hatása és értékelése napjaink irodalmi
közvéleményében rendkívüli változásokon megy át. A Móricz-naplók és más
forrásmunkák kiadása, a legújabban kézbe vehető Móricz-monográfia, az
,,újraolvasó tanulmánykötetek, a megpezsdült irodalomtörténeti eszmecserék az
olvasóközönséget is egy új Móricz-kép megismerésére sarkallhatja. Sorozatunk
alkalmas eddig indokolatlanul háttérbe szorult remekművek fölfedezésére és a
közismert - inkább csak emlegetett - munkák élményteli befogadására. Az
Erdély-trilógia a XX. század egyetlen magyar nagyregénye. Első kötete, a
Tündérkert 1922-ben jelent meg, s ennek többszöri átírásai, rövidítései,
visszatoldásai közepette csak 1935-re készült el A nagy fejedelem és A nap
árnyéka. A nagyregény titulusát persze nem az évtizednél hosszabb írói vajúdás
és az impozáns terjedelem indokolja, hanem a történelmi idő és a mitikus-mesei
idő hatalmas ívű keveredése. A XVII. századi Erdély békétlen békéje, örökös
háború előtti-alatti-utáni állapota a mindenkori Magyarország kiútkeresését
modellezi, az erdélyi szétszakítottság a Trianon utáni közérzetet idézi föl. Ám
ha az olvasó nem a történelmi tényekre és párhuzamokra figyel, elbűvölheti két
tükör-portré: a szertelen, önkontrollt nélkülöző, de merész alkat (Báthory
Gábor) és a fontolva haladó, józanul építkező, de görcsös, kételyek nyűgözte
karakter (Bethlen Gábor) archetípusai, mellettük Móricz visszatérő két asszonyi
alap-figurája, az erős, de rideg nő (Károlyi Zsuzsánna) és az ellenállhatatlan
nőstény (Báthory Anna). A trilógia egyedülálló, saját mesenyelven szólal meg,
túlzás nélkül állíthatjuk: e személyes élet-vallomás és egyszersmind kollektív
számvetés a magyar epika egyik csodája.