A századvég-századelő -- Jókai mellett -- legnépszerűbb, legolvasottabb írója
novellistaként indult. Elbeszélései nyomán szűkebb pátriája, a Palócföld
jellegzetes figuráinak avatott tollú megörökítőjeként vált ismertté, szeretettel
és egyben a rá jellemző ironikus látásmóddal rajzolta meg az általa jól ismert
embereket, az egyszerű nép egyszerre furfangos és érzelmekben gazdag lelkületű
fiait-lányait éppúgy, mint a kedélyes, régimódi kisnemeseket, birtokosokat, akik
fel-feltűnnek későbbi műveiben, a nagy sikerű romantikus kisregényeiben, majd
hosszabb lélegzetű műveiben is. Bár a drámaiság sem idegen tőle, az
anekdotaszerű szerkesztésmód, a bájos humor nagymestere, akinek
társadalomkritikája, a kiegyezést követő kor bírálata többnyire megértő,
megbocsátó, ritkán vitriolos, leszámítva politikai karcolatait, amelyek nem
egyszer keltettek komoly felzúdulást. Kiapadhatatlan mesélőkedve, szellemes,
szórakoztatóan tömör stílusa, realisztikus, de nem földhözragadt világlátása a
magyar próza legjelentősebb mesterei közé emelik, akinek művei ma is az írót
joggal megillető népszerűségnek örvendenek.