István király története mindig is szimbolikus erővel bírt: a semmiből országot
építő erős kezű uralkodót vagy a szent királyt, a hit felkent bajnokát egyaránt
beleláthatta alakjába az utókor. Az író István király tragédiáját látja
elsősorban: a kötelesség áldozataként mutatja be István életét. A fiatal férfi
apja és főként anyja akarata által vezetve, nevelve, természetes vágyait,
ösztöneit legyűrve vállalja a keresztény királyságot, az erős kézzel való
uralkodást. Megtagadja érzelmeit és a boldogtalan politikai házasságot
választja, megtagadja családi, vérségi kötöttségeit, s a német lovagokra
támaszkodik, megtagadja szelíd természetét, s könyörtelenül számol le az ellene
lázadó rokonaival, régi barátaival. Az uralkodás erkölcsét kényszerül viselni, s
nem léphet le a maga választotta, s maga építette útról. Kós Károly könyve két
szempontból is érdekes olvasmány. Egyrészt - viszonylag - hűségesen végigkíséri
Isván uralkodásának főbb állomásait, kerek élettörténetet írt. Másrészt viszont
Kós prózája magába olvasztja a székely népballadák stílusvilágát, a magyar
irodalomban páratlan módon, sűrített, szaggatott mondatokban, képszerűen idézi
fel a pogányságból a kereszténységbe átlépő Magyarország érdekességét, forrongó
hangulatát.