Ha egyszer odajut, mindenki szeretne méltósággal, emberhez méltó módon meghalni.
A hospice ebben akar segíteni, és mint ilyen ez az egyik legemberibb intézmény.
Ez a könyv arról szól, mi minden kell ahhoz, hogy a hospice be tudja tölteni ezt
a feladatát, és mi minden kell ahhoz, hogy a halál közelébe jutott ember el
tudja viselni az elviselhetetlent. Ebben a kötetben két halandó, egy laikus
kérdező és egy szakpszichológus oldott és kötetlen stílusban olyan kérdésekről
beszélget, amelyek ott vannak mindannyiunk fejében, csak nem merjük vagy nincs
alkalmunk feltenni őket. Íme néhány mutatóba: Szembesítenünk kell-e a haldoklót
a tényszerű helyzetével? Hogyan hasznosulhatnának jobban a kötődésből meríthető
energiáink? Be kell-e, be szabad-e vonnunk a gyerekeket ebbe a történetbe?
Hogyan dolgozzuk fel a veszteséget? A 17 éve az óbudai hospice-ban dolgozó Biró
Eszter válaszai nem kinyilatkoztatások, hanem elméleti ismeretekből és
gyakorlati tapasztalatokból leszűrt következtetések. Vállaltan személyes
meggyőződések, melyeket nem kötelező elfogadni, viszont érdemes végiggondolni
mindenkinek, aki szeretné megtalálni a maga számára elfogadható válaszokat. És
az, aki ezt megteszi, nemcsak arra a kérdésre tud majd nagyobb eséllyel
válaszolni, hogyan lehet méltósággal meg-halni, de arra is, hogyan lehet
halandóságunk tudatában (még) jobban szeretni az életet. A Magyar Hospice
Alapítványt 1991-ben alapították meg, hogy rákbetegeknek és családjaiknak
nyújtson szakszerű, emberséges, tüneteket enyhítő és méltóságot őrző ellátást az
élet utolsó szakaszában; elsősorban a betegek saját otthonában, családtagjaik
körében, szükség esetén pedig a 2005-ben nyílt fekvőbeteg rész-legen. 2010 óta
speciális képzettségű team gondoskodik gyógyíthatatlan beteg gyermekek otthoni
ellátásáról, szüleik támogatásáról is. Az Alapítvány laikusok, egészségügyi
szakemberek, pedagógusok számára szervezett gyakorlat- orientált képzései mögött
szilárd az elméleti meggyőződés, hogy az emberi méltóság az élet utolsó
pillanatáig megőrizhető.