Takács Zsuzsa azon kevesek egyike, akik irodalmi hagyományainak méltó folytatói
és örökösei: igazi élő klasszikus, a legkiválóbbakból való. Új verseket
tartalmazó kötete a tizennegyedik művei sorában. Az Üdvözlégy, utazás! címadó
verse egy XIII. századbeli olasz költő, Assisi Szent Ferenc Naphimnuszára utal,
aki fivérünknek mondja a Napot és nővérünknek a testi halált. Takács Zsuzsa
eltéved és hazatalál utazása közben, s miután meghallja a jegenyefák világon
túli sóhajtozását, megtalálja azt a helyet is, ahonnan szemlélődve
újraértelmezheti a megtörtént eseményeket. Mert otthonra lehet találni az ajtók
nyikorgásában, a sötétedés utáni fényviszonyokban vagy a bolyhok, szöszök és
pihék finom pergésében is. Szembenézés a hamis reménnyel, katarzis, kérdés és
válasz; kiutat vázolnak föl ezek a versek a reménytelenségből, hogy az olvasónak
is erőt adjanak. Mert betelt az idő és alászállt velem, szemeim nem kívánnak
látni, mint eddig. Hogy nézzen mindenem, és ne nézzen, kívánom, hogy nézzen a
szájam, a fülem, a kezem. A beeső napfény hegyesszögében a bolyhokkal, a
párákkal, a szöszökkel és pihékkel együtt nézzek és ne nézzek. Mert félek
egyedül.