Ott álltam, és önmagamat bámultam. Pár nagyon-nagyon hosszú másodpercig. Én
voltam az. Én álltam saját magam előtt, csak pár évvel fiatalabban, kicsit
rövidebb, esőtől nedves hajjal. Még a ruhája is olyan volt, mint az enyém,
fekete póló, de felirat nélkül, farmer, és fekete bőrdzseki, ami épp olyan volt,
mint az én kopott dzsekim, csak éppen újabb meg divatosabb. Sok divatmajom
köcsög öltözött úgy mostanában, ahogy én mindig is szoktam. De az arca, az
arcom, az volt az igazán lehetetlen. [...] Megint kezdtem megborulni, valami
furcsa mélység kezdett megnyílni a fejemben, sokkal mélyebb és sötétebb volt a
mocsárnál - egy fekete lyuk, tele elfojtott asszociációkkal és kellemetlen
emlékekkel... Mintha nem lenne amúgy is elég baja, Myles épp most találkozott
Matt-tel, aki olyan, mintha ifjabb, karcsúbb és elegánsabb hasonmása lenne. Pont
ez hiányzik neki, hiszen a szexi Mexszel is alig bír, ráadásul egy igencsak
bepöccent volt főbérlő brutális iker verőlegényei elől kell bujkálnia. És akkor
még az Asszonyról nem is szóltunk, pedig ő is nagyon, de nagyon berágott a
kedves férjére. Az ikeridő különös világában vagyunk, egy olyan tükörpalotába
kerültünk, ahol az számítana rendkívülinek, ha nem kevernék össze az embereket
egymással, és soha, de soha nem szabad a látszatnak hinni. Az elismert ír
képzőművész, Micky Donnelly játékos, lendületes első regénye a nyelv, az
irodalom és az érzékelés határait feszegeti, közben rohamtempóban halad a drámai
végkifejlet felé.