Hogy az 1978-ban született Peter Bilýt az Isten iránt érzett odaadó szeretet,
avagy a környezetével való meghasonlottság vezette-e az olaszországi
Ágoston-rendi kolostorba, máig talány számomra. Tény, hogy a hosszas vívódást
rövid elhatározás követte, s mintegy ???hirtelen felindulásból magára öltötte a
novíciusok fehér csuháját. Mivel ettől nem szűnt meg embernek és egyben
gyarlónak lenni, vétkezik, ahol csak tud, majd az egy év próbaidő letelte előtt
kilép a rendből, és Spanyolországba utazik, ahol éppen annyi keresnivalója van,
mint Olaszországban is volt. Gyakorlatilag semmi. A kényszer- vagy
érdekházasság, a hosszabb-rövidebb ideig tartó baráti és szerelmi kapcsolatok
mámorában tobzódva próbálja mozaikokból összerakni életének ezt a rövid, ámde
mozgalmas részét, keresve az eszményi helyet, mely valahol két tüzes comb és a
kolostor magánya között volna, félúton... Két légyott között persze bőven marad
ideje arra is, hogy az emberiséget foglalkoztató számos sarkalatos kérdésre
keresse a választ s ezeket részben elfogadható szinten meg is válaszolja. Bár
nem feszeget dogmákat, azért több, mint figyelemre méltó például az a
megállapítása, hogy ha empirikusan be is bizonyosodnék, hogy Isten nem létezik,
nem maradna más választásunk, mint (ismét?) kitalálni őt.