Ez a könyv hiteles tanúskodás a romániai magyarság egyik legnagyobb drámájáról,
melyet a század második felében szenvedett el. Kincses Előd arra vállalkozott,
hogy fölidézze Marosvásárhely véres napjait, 1990 márciusának tragikus
eseményeit; a város magyar lakossága ellen szervezett pogromot, amelynek
törvényes, tárgyszerű és igazságos kivizsgálását mindmáig akadályozzák kik
vajon? Azok, akik hatalmi helyzetük lehetőségeivel visszaélve magát a pogromot
gondosan, ravaszul, kétségtelen emberirtó tehetséggel megszervezték,
kirobbantották, majd ugyancsak szívós és sokirányú ármánykodással megpróbálták
azt az erdélyi magyarság kollektív bűneként feltüntetni. Módszerük egyszerű,
ősien primitív: a gyilkosok megpróbálják eljátszani az áldozat szerepét, s nem
riadnak vissza a legabszurdabb rágalmak terjesztésétől sem. Némely
kezdeményezésük, hogy az áldozatul esetteket erkölcsileg is bemocskolják,
egyenesen vakmerő. A rossz lelkiismeret és az igazságtól való rettegés
vakmerősége készteti őket szinte naponta kiagyalt, szánalmas hazugságokra. A
marosvásárhelyi magyarellenes pogrom fő bűnösei nem ismeretlenek. Kilétük
fölfedését egyelőre hatalmi székből tudják akadályozni. Nem sokáig. Napjaink
történelmi eseményei is újból azt igazolják, hogy az igazságot csak átmenetileg
lehet meghamisítani. Ugyanezt mondhatjuk el a júniusi bukaresti bányászakcióról
is. A forgatókönyv szinte azonos volt. Kincses Előd tanúvallomása a
hazugságáradatokkal szembeszegülve abban segít, hogy az igazságra fény derüljön.
Ez pedig nem magyar vagy román igazság, nem ilyen vagy amolyan csoportok
kizárólagos igaza, hanem a tárgyilagos tények szava, s a humánum győzelme lesz
az embertelenség fölött, amely örök mementója marad Marosvásárhelynek.