- Az ön új regényének alapja egy bűnügyi eset, amelyről néhány évvel ezelőtt
részletesen beszámoltak az újságok. Mi vonzotta éppen ezen a témán? - tette fel
valaki a kérdést a szerzőnek. A válasz így hangzott: - A hajtóvadászat meg az,
hogy az üldözött teljesen magányossá vált. Bruno F. esetét dolgoztam fel, aki a
hatvanas évek közepén a Német Szövetségi Köztársaság legkeresetebb bűnözője
volt. Lápi gyilkosnak, erdei rémnek, szörnyetegnek nevezték, pedig az elején
egyszerű betörő volt, csak kisebb vétségeket követett el. Dieter Wellershoff
könyve az üldözött és az üldözők regénye. Ízig-vérig modern, de sohasem
moderneskedő írói eszközeivel megmutatja őket egész mélységükben: a boldogtalan,
körülményei folytán fiatalon kisiklott életet, a menekülő betörőt, aki a hajsza
során gyilkossá válik, s olyan lesz, akár a vadon élő állat - s másik oldalt, a
hivatalból üldözőket, akiknek váll-lapjára egy plusz csillagot, fizetésemelést,
karriert jelent a siker, s a társadalom különböző rétegeiből csatlakozók
tömegét, az önkéntes üldözőket, akiket a vérdíj, szadista ösztönük vagy csak a
szereplési vágy csábít a jó fogásra. Rendkívül izgalmas cselekménybe ágyazva,
minden érzelmességet kerülve mondja ki a regény az író alapgondolatát: nem
kerülne sor az ember és ember között hajtóvadászatra, ha a potenciális üldözők
kissé többet törődnek a sérült, magányos, kirekesztett fiatalokkal.