Egyszer talán én is elmesélem ruhás tehenünk történetét, aki megette nagyanyám
frissen mosott kötényét, hiszen Vári Attila, lám, milyen szépen tud írni
Klotildról, a sörivó és cigarettát kedvelő szamárkancáról Volt egyszer egy város
című regényében! Esetleg Kála Árpiról, falunk csendes bolondjáról is
megemlékezem majd, aki kispárnával a hóna alatt bandukolt a falu utcáin, fejben
sakkozva képzeletbeli ellenfelével, hiszen Vári Attila, lám, milyen szépen tud
írni doktor Lajtáról, Klotild gazdájáról, akit az ivászaton és a kérlelhetetlen
igazságon kívül csak a különféle ásványok érdekelték, mert kíváncsi volt, hogyan
törik meg rajtuk a fény Doktor Lajta, illetve Klotild, a szamárkanca egy
patríciuscsalád malmának pincéjében élnek, egy meg nem nevezett erdélyi
városban. A malmot bombatalálat érte a második világháború idején, s
tulajdonképpen ezzel a bombatalálattal veszi kezdetét a nagypolgári Soós család,
illetve a város tragédia-sorozata, amely aztán a város teljes megsemmisülésével
végződik. Ne töprengjen az olvasó azon, hogy melyik erdélyi városban éltek
hőseim, mert ilyen város nincs. Ez a város az összes erdélyi városok
jellemzőinek összegezéséből született írja Vári Attila regénye bevezetőjében, s
egy fegyelmezett olvasó talán hajlandó is követni a szerzői utasítást, én
viszont kifejezetten Marosvásárhely-regényként olvastam a Volt egyszer egy
várost. Hiszen az egykori Marosvásárhely igenis az összes erdélyi városok
jellemzőinek összegezéséből született, céhes mestereivel, nagypolgári
családjaival, soknemzetiségű, félfalusi vagy proli lakosaival egyetemben. Ez a
város viszont egy idő után annyira beledermed saját rítusaiba és szokásvilágába,
hogy amikor új prefektus érkezik a városba, vagy az emberek szégyenükben másként
kezdik emlegetni a dolgokat, mint amik azok a valóságban voltak (a húst HERMES
mérte, a szövetet MERINOS, a fagylaltost IZLAND-nak hívták, s már nem voltak
madáreledel-boltok vagy halasüzletek, sem szállodák, csak KANÁRI és ÓCEÁN meg
HOTEL), nos, egy ilyen városban egy idő után szinte elkerülhetetlen a
katasztrófa. A regény kerettörténete amúgy végtelenül egyszerű: az országból
kivándorolni készülő főhős a kihallgató tiszt (az ezredes elvtárs) előtt próbál
magyarázatot találni a város eltűnésére, s miközben egy kihunyt világegyetem, a
gyermekkor történeteit meséli, megjelenik előttünk az egykorvolt város, tele
szeretettel és gyűlölettel, árulással és bosszúval, meghökkentő, első olvasásra
irracionálisnak tűnő jelenséggel és figurával, mint amilyen az erdélyi magyar
próza egyik legszebben megrajzolt furfangos székelye, Soós Gedeon zászlós, akit
a vezérkari százados példaként állít egy partizánvadász egység katonái elé,
pedig Soós Gida csak azt a szöget kereste, ahonnan úgy tüzelhet karabélyával,
hogy tízet szökkenjen a befagyott ukrán tó tükörjegén a golyó Kötve hiszem, hogy
Vári Attila Volt egyszer egy város című, abszurd realista nagyregényével
tanítani akart volna, számomra mégis megnyugtató, hogy a várost nem egy
alattomos éjszakai földrengés, nem is holdkőzetport kavaró űrciklon, és még csak
nem is háború pusztította el, hanem a szeretetben rejlő magnetikus erők
pólusainak egymással szembefordulása, pozitív sarok pozitív sarokkal, szeretet
szeretettel, gyűlölet gyűlölettel való találkozása. Hiszen csak figyelni kellett
volna egy kicsit, s akkor talán elkerülhető lett volna az egykori székely
főváros, Marosvásárhely tragédiája.