Minden közösség bír különféle zsargonnal, ismer és használ mindenféle fűzgéket,
dumákat, szövegeket, oltásokat, zrikálásokat, és ahhoz, hogy mindezeket
megismerjük, és javarészt meg is értsük, elég körültekinteni egy-egy ilyen
csoport territóriumában, figyelni és hallgatózni. Efféle világ, ilyen közösség
az amatőr teniszezők területe: a teniszpályák környéke. Nap, mint nap ugyanazok
a személyek, ugyanazok a korosodó, de gyermekkorból megmaradt, szenvedélyes
játékkedvüket óvó, őrizgető teniszezők mérik össze tudásukat. Összejárnak,
élvezik a játékot, ismerik egymás erényeit és hibáit, és amint lehetőség
kínálkozik, lecsapnak és sokadszorra is kimondják a szokásos szövegeket,
dumákat, fűzgéket, poénokat. Amatőrök, írtam, mondom, de mégsem azok, akkor sem,
ha nem profik. A maguk közegében jó teniszezőknek számítanak, legtöbbjüket
kitűnő játékosokként ismerik, így hát természetes, hogy esetenként szenzációs
adogatásokkal, leütésekkel, elütésekkel, rövidítésekkel és nyesésekkel
kápráztatják el egymást, néhanap a családtagokból vagy barátokból összeverődő
alkalmi közönséget. Természetesen bőséggel rontanak el ütéseket, hagynak ki
abszolút ziccereket, ütnek kettős hibákat, és már zúdul is a nyakukba az
ilyenkor magukat profiként mutogató partberek és ellenfelek szövegei. Minderre
tekinthetünk Murphy szemüvegén keresztül is, ami egyáltalán elromolhat, el is
romlik, azaz az amatőr teniszezőben mindig benne van egy káprázatosan
kivitelezett ütés, és egy egyszerűnek tűnő ütés érthetetlen elrontása. (részlet
az Előszóból)