Szocialista lányregény? Nocsak? De mielőtt még bárki legyintene vagy
megmosolyogná, érdemes belelapoznia a könyvbe, majd végigolvasnia Marton Mária
új regényét. A Tájképre nincs idő ugyanis nem akarja áltatni olvasóját: szó
sincs benne a szocializmus védelmezéséről, mint ahogy távol áll szándékától e
korszak utólagos, dühös leleplezése is. Sőt, jótékonyan nélkülözi a
visszatekintő elbeszélések feledékenységét és édes-keserű fűszerét, a
nosztalgiát. Akkor hát mit akar ez a regény? kérdezhetnénk joggal. Talán nem
többet, de nem is kevesebbet: úgy nézzen vissza egy korra amit jobb híján
szocializmusnak nevezünk, hogy éltek, szenvedtek és szerettek itt emberek, akik?
Nos, hogyan is? Ez derül ki a regényből, fájdalmasan és szomorúan, derűvel, és
ha tetszik, a lányregények érzelmi sorsfordulataival, amelyek viszont soha nem
jutnak el az érzelgősségig. Ettől megóv a regény elbeszélőjének önmegértő
tárgyilagossága és részvéte. ?Szemedben éles fény legyen a részvét?? t