Félnóta Ez az a könyv, amelyben a nyolcvanas évek elején igyekeztem megírni,
hogy voltaképp mi történt velünk, elérve vagy túllépve a krisztusi kort, mi lett
a nemzedékemmel, a barátaimmal, a szerelmeimmel. Még nem voltam harminc, amikor
nekifogtam. Harminchat éves lettem én, mire megjelent, 1986-ban. Azóta mindig
makacsul megakadályoztam, hogy a Félnóta újra kiadódjék (magvasnak vélt okaimról
elő- s utószót írtam, akit érdekel, lássa ott). 1986 vagy inkább 85, akkor
kaptam a második korrektúrát óta nem olvastam. Most igen. Nagyon fölkavart. Ez
persze mindegy. El sem tudom képzelni, hogy a harminc alattiak mit szólnak
hozzá. Sok benne a számukra ismeretlen kifejezés, a géemkától a Konsumex
dolláros boltig. Ám e fogalmak nem lényegesek. A regénynek a hatvanas évek
magyar történelme és politikai viszonyai csupán a hátterét adták, semmilyen
módon nem a témáját. A Félnóta a barátságról, a szerelemről, az árulásról, a
gerincről, a szolidaritásról és hűségről szól. Gondolom én. Másként: az
ifjúságról. Az enyémről biztosan. A miénkről.