A sikertörténet folytatódik Toszkána. Egy boldogtalan fiatalasszony. Egy idős
férj. Egy jóképű idegen. Egy viharos szerelem, melyből csak az egyik fél kerül
ki élve. Ez lehetne a vázlata Nicholas Sparks valamelyik nagysikerű regényének
is. Csakhogy Eurialus és Lucretia kalandjának története 1432-re nyúlik vissza,
és közel hatszáz éve bizonyítja érvényességét. Az elbeszélés hátterét adó
Luxemburgi Zsigmond magyar király német-római császárrá koronázásának
előkészületei Sienában, és a hoppon maradt magyar szeretőjelölt, Pacorus révén a
történet az európai magyarságkép alakulásában is szerepet játszott. A jelen
kötetben ismét arra teszek kísérletet, hogy bemutassam, Eneas Silvius
Piccolomini eredetileg latin nyelven írt, ezért csak egy szűk elit számára
elérhető, nyíltan erotikus novellája hogyan hódította meg a különböző európai
nyelveket beszélő népeket. Vizsgálatom fő iránya a most újonnan feltárt hat
fordítás esetében is technikai jellegű nyomozás: jóval a 19. századi copyright
elterjedése előtt milyen latin forrásokból dolgoztak az egyes francia, olasz,
angol és magyar fordítók a 16. és a 18. század vége között? Forráshasználatuk
hogyan tükrözi a korabeli Európa könyvpiacának kínálatát? Kérdéseim másik
csoportja arra vonatkozik, mekkora szabadságot engedtek meg maguknak az egyes
fordítók: mely klasszikus utalásokat hagyták ki az eredeti szöveg sűrű
intertextuális hálójából, miként tabusították a testiséget, hogyan használták
fel az Ótestamentum, Vergilius, Dante, Boccaccio és Piccolomini nyomán az
európai irodalom híres szerelmeseit, hogy Eurialus és Lucretia történetén
keresztül oktassanak a hódításra, intsenek a szerelem veszélyei ellen,
szórakoztassanak a bohózatba illő fordulatokkal, vagy éppen ostorozzák a
házasságtörés bűnét? A könyv folytatása 2018-ban megjelent Egy kora újkori
sikerkönyv története... című munkámnak, és előkészítése egy harmadik
monográfiának, amelyben a szerelmi história képi ábrázolásait gyűjtöm össze.
Ezekből az illusztrációkból ad ízelítőt e kötet borítója.