Kamarambó, a Senki Fia Nagy az izgalom a gyerekszoba régi, ütött-kopott játékai
között: hamarosan megszületik a Herceg, és kedvenc játékot választ magának.
Vajon melyikük lesz a szerencsés? Az autó nélküli autóversenyző? A sítalpas
majom? A törött lábú gipszkatona vagy a hatalommániás keljfeljancsi? A szőke és
kissé felszínes Szalvéta kislány? Talán a tüzesvérű Néger Baba? A játékok
elszántak, a harctól sem riadnak vissza a siker érdekében. Csak egyvalaki akad
közöttük, aki nem vesz részt a csatározásban: Kamarambó, a posztóbaba. Ő inkább
azt szeretné kideríteni, miért született a világra. Úgy tűnik, a válasz a
gyerekszoba falain túl vár rá, valahol a padláson, vagy még magasabban? Olvass
bele! Részlet a műből: (?) ELSŐ FEJEZET Hol voltam, hol nem voltam. ? Kamarambó!
? mondta egy hang. ? Az meg mit jelent? ? kérdezte egy másik. Füleltem. ? Ez
lesz a neve! A régi, szürke zakódból varrtam. ? Kár volt szétvagdosni! Még
hordhattam volna. Puha ujjak babráltak rajtam. Éreztem a nyakam, a fejem, a
fülem. Testem is lett, karom, lábam, hasam. ? Milyen név a Kamarambó? Semmi
értelme! ? Majd lesz, ha jól kitömöm a fejét kenderkóccal! Ez a hang tetszett.
Puha volt, lágy, meleg. ? Mondtam, hogy a kócra nekem van szükségem! ? A másik
hang karcos volt, zörgős és mélyebb. ? Ha elromlik egy csap, kóc nélkül hogyan
javítom meg? ? Majd hívunk szerelőt! ? Szerelőt? Még mit nem?! Jön a Herceg,
spórolnunk kell. Te meg nekiállsz, és szétvagdosod a holmikat. ? A szívét a
piros filcszoknyámból szabtam! ? mondta az első hang. ? Azért is kár! ? felelte
a másik. ? Van már itt épp elég baba. ? De ilyen még egy sincs! Valami megszúrt.
? Fáj! ? kiáltottam. ? Ne csináld! Nem hallod? Nem hallotta. ? Egy inggomb és
egy nadrággomb a szeme! Kancsal lesz, de nem baj! Amint felvarrta a szemem, egy
arc rajzolódott fölém. Barna haj, kerek arc, gyöngyfogak. És az a szem! Soha
életemben nem láttam olyan ragyogót! Ez persze nem nagy dolog, hiszen addig még
egyetlenegy szemet se láttam. Mégis tudtam, hogy női szempárt nézek. ?
Elkészült! ? mondta a száj. ? Hogy tetszik? ? Bánom is én! ? szólt a másik hang,
távolabb. Odapislantottam. Nyurga volt, kócos, szemüveges, férfi. ? Tedd az alsó
polcra! ? Előbb adj neki egy puszit! ? mondta az aszszony. ? Mintha a fiad
lenne. ? Én? Puszit? Ennek? ? A nyurga elhúzta a száját. ? Ez a Senki Fia! ?
mondta. Magasba emeltek, hirtelen sötét lett. Valamin hasaltam, arcra borulva.
Ajtó nyikorgott, kilincs zörgött, csend lett. Nem szeretem a csöndet. Erre
gondoltam. Aztán meg arra, hogy gondolok. Ez jó volt! Érdekes, mint minden. Nem
volt nevem, azután mégis. Sötét volt, de kivilágosodott. Hallottam, láttam,
éreztem. Dobog a szívem. Kamarambó, mondja, látod, ez az élet! Vagyis nem mond
semmit, csak képzelem, hogy mondja. Képzelni is tudok! Jó kis szív, szeretem.
MÁSODIK FEJEZET A sötétség megtelt hangokkal. Valami zörömbölt, valaki
csengetett. ? Közép kész! Beszállás! Szőnyegmegálló! Brrr! Csing! Tovább! Új
felszálló? Ez meg ki lehet? Próbáltam a hátamra fordulni, hogy körülnézzek.
Valaki rekedten rám dörrent: ? Ne moccanj, ha kedves az életed! ? Narancssárga
műanyagból készült, fekete csíkokkal. Hátsó lábait maga alá húzta, farka
fölmeredt. ? Hallod, mit mondtam?! ? Igenis! ? vacogtam. ? Ne moccanjak, ha
kedves az életem. ? És? ? szuszogott a csíkos. ? Kedves ? bólintottam. ? Honnan
tudod? ? Mellényes mellkasa a földet súrolta. ? Meg aztán ? szörcsögött ? kinek
kedves, hm? ? Ezen még nem gondolkodtam. Csak nemrég lettem kész. Az imént
születtem. ? Fölösleges volt! ? vicsorgott. ? Ez a polc már foglalt! Nélküled is
vagyunk itt éppen elegen! ? Akkorát ordított, hogy csengett a fülem. ? Muszáj
üvölteni? ? Tiszta sor! ? rivallta. ? Tigris vagyok! Megragadtam ütésre emelt
mancsát. ? Én meg Kamarambó. Eltátotta a száját. ? Kamarambó? ? Rémes agyarai
voltak. ? Az mi?! ? Az én ? mondtam. ? Úgy!? ? horkantott. ? És kihez tartozol?
? A Senkihez. Én ugyanis a Senki Fia vagyok. ? Hm. ? Behúzta a farkát,
rátelepedett. ? Hm! ? mondta újra. ? Kik vagyunk? Honnan jövünk? Hová megyünk? ?
Nem tudom ? mondtam. ? Márpedig az ilyesmit tudni kell! ? förmedt rám. ? Én
valamikor a Magasabbik Szürkeszemű Szürke fenevadja voltam! Az ő nagyapja ejtett
foglyul a Märklin játékboltban! ? Az hol van? ? kérdeztem. ? Hú, de buta vagy
te! Mi van a fejedben? Szalma? ? Kóc ? feleltem. ? De jól ki lett tömve.
Megszaglászott, mellém heveredett. ? A játékbolt olyan hely, ahol játékok
laknak. Búgócsiga, építőkocka, kisvonat. A legjobb játékbolt a Váci utcában
volt. ? Értem ? bólintottam, pedig nem értettem. Ez is érdekes volt. Van, amit
értek, van, amit nem értek. ? Ott hasaltam egy papundekli alagút előtt, a
kirakatban ? folytatta a tigris ?, közvetlenül a szemafor mellett. Van fogalmad
arról, mi az a szemafor? ? Nincs ? feleltem. ? Micsoda? ? Az egy olyan izé ?
mondta a tigris. ? Egy vasúti szerkezet. Jelzi, jön-e a vonat. Márpedig én a
vonatra vártam. Ritkán járt. ? Bólintott. ? Ritkán kapcsolták be. Villannyal
ment. Szikrázott a kereke a sínen! Váltók csattogtak, szemafor villogott,
sorompók nyíltak. Olyankor megtelt kíváncsiskodókkal az egész Váci utca!
Tolongtak a kirakat előtt kicsik, nagyok, szülők és gyerekek! Plusz a Szentirmay
Rezső, kalapban! Azt valahonnan tudtam, mi az a kalap, de hogy ki a Szentirmay
Rezső?? ? Szimpatikus vén szivar volt ? magyarázta a tigris. ? Puhakalapban,
felöltőben, kalucsniban. Az egy olyan izé, amit az úriemberek a cipő fölé
húznak, ha esik. És akkor nagyon esett. De ez Szentirmay Rezsőt csöppet sem
zavarta. Ácsorgott a zuhogó esőben, a kirakat előtt. Engem nézett. Én meg őt.
Keresztülnéztem a vizes felöltőjén, át a zakóján, az ingén, egyenest a szíve
közepébe! Nekünk, tigriseknek, kitűnő szemünk van. A hallásunk is príma. Na és a
szaglásunk! Lehet, hogy az oroszlán az állatok királya, de mi, tigrisek? ? Hanem
hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem ? folytatta a tigris ?, Szentirmay Rezső
belépett a boltba, ki lettem fizetve, be lettem csomagolva. A zsírpapírtól nem
kaptam levegőt, így aztán, hm, kis időre elveszítettem az eszméletemet. Egy
karácsonyfa alatt tértem magamhoz. Szentirmay Rezső unokája guggolt mellettem. Ő
a Magasabbik Szürkeszemű Szürke! Akkor még kölyök volt, három és fél éves. Apró,
műanyag csontot húzogatott az orrom előtt, azt mondta: ugorj, te fenevad! De én
nem ugrottam. Kedvem az lett volna, de le voltam nyűgözve. Ebből vita támadt.
Pár percig úgy volt, visszahurcolnak a Märklin boltba, mert elromlottam. Ám
Szentirmay Rezső unokája végül azt mondta: ?Ugrik vagy nem ugrik, ez az én
tigrisem!? És ez így volt! Pontosabban így lett. Hosszú évekig az ő tigrise
voltam. Szép idők ? merengett. ? Aztán egy reggel ismét zsírpapírba csomagoltak,
pár napja tértem magamhoz ebben a dzsungelben. ? Ez itt egy dzsungel? ? Naná,
majd piskóta! ? horkant fel Tigris. ? Lehet, hogy egyesek másként vélekednek, de
én tudom, amit tudok! ? Az jó lehet! ? sóhajtottam. ? Én csak azt tudom, hogy
semmit nem tudok még. ? Ezért leszek én a Herceg Kedvence! ? bólintott Tigris. ?
Tudok ugrani, bukfencet hányni, üvölteni! Akarod, hogy üvöltsek még egyet? ?
Inkább azt mondja meg, mit jelent, hogy Kedvenc. ? Ezt se tudod? ? Rám
pislantott. ? Jól van. Akkor felesleges volna ízekre tépjelek téged. Inkább
megengedem, hogy visszategezz. ? Azt hogyan kell? ? Húzd ki magad, nézz a
szemembe, csapj a mancsomba, és mondd utánam: szervusz, kérlek! ? Szervusz,
kérlek! ? ismételtem. (...)