A soóvári csipke Tarczai György tollából 1904-ben megjelent egy történelmi
leírás, a soóvári csipkekészítés kialakulásáról: Ebben az esztendőben a nők
rendkívül felkapták a csipkedíszítést; vert, varrott, horgolt és kötött
csipkeszövet, betét, csipkekézelő borította el ruháikat. Vállukon hol
körülhálózott, hol guipure csipkegallér díszlett. Bőven kijutott a csipkéből
hölgyeink napernyőire, legyezőire, rediculjeire s egyéb holmijára is. A hazai
csipkekészítés azonban meg sem érezte e mohó csipkekeresletet, mégpedig főleg
azért nem, mivel nem ismerték. A tömérdek csipke, amelyet nálunk
elfogyasztottak, a divattal együtt külföldről özönlött be hozzánk. Ami a női
ruhát illeti, ennek díszítésében a XVII. századtól kezdve nálunk mindenkor nagy
szerepe volt a csipkének is. Bár történetét eddig senki sem írta meg, a régi
magyar élet ismerői jól tudják, hogy e csipkedíszítés zöme nálunk készült.
Rákóczi szabadságharcának leveretése után támadt történelmi és közgazdasági
átalakulások jórészt véget vetnek a fényes nemzeti viselet divatjának s a
fényűzésnek is. A csipkeverést már csak a bányavárosokban űzik, amelyek jóléte a
zavartalanul tovább űzött bányászattal kapcsolatban továbbra is megmaradt. Ma
már bányavidékeinken is sokhelyütt csak a magánosok és templomok birtokában
található régi csipke hirdeti a csipkekészítés hajdan való virágzását. A
csipkeverést a múlt század végén fölvett iparstatisztikai adatok szerint immár
jóformán csak Zólyom vármegye néhány falujában, a nyitrai Koritnán s kis
mértékben Hont vármegye egy-két helyén űzik. A háziiparszerűen készített, s
házalás útján forgalomba hozott csipkén erősen meglátszik a cseh csipke hatása,
amely a bécsi divatlapok után igazodó közönségünk ízlésének leginkább megfelel.
Eredeti vonások csak ott jellemzik még a csipkeverést, ahol ez a népviseletet
szolgálja, mint a sáros vármegyei Soóváron, mely valamikor szintén bányaváros
volt. Csak a vasút nem járta, elhagyott vidékeken virágzik még a régi
népviselet, mint aminők Sáros megye azon részei, amelyek számára a soóvári
csipkeverők a parasztasszonyok főkötőjére való csipkét gyártják. E csipkék
nagyban elütnek minden olyan csipkétől, amely ma a kereskedelmi forgalom tárgya.
Motívumaik, technikájuk egyaránt azokra a csipkékre emlékeztet, amelyek Sáros és
Szepes templomaiban XVII-XVIII. századbeli egyházi fehérneműeken és
úrasztalterítőkön nagy számban maradtak fönn. A mai soóvári csipke megérdemli,
hogy behatóbban megismerjük, annál is inkább, mivel ismertetése kapcsán, s
szinte önként, nem egy megfontolásra méltó tanulság is merül föl.